Abban, hogy Orbánnak mennie kell, nincs vita a demokratikus ellenzéki oldalon. Az sem vita kérdése, hogy nem Orbán személyéről van szó, hanem rendszeréről. Azaz nem megoldás, hogy őt egy fideszes politikus váltja fel, s az általa kialakított rendszer érintetlen marad. Az már vita tárgya, hogy mi kövesse az Orbán-rendszert.
De most nem erről akarok szólni.
Lovas Zoltán szerint ma Magyarországon kapitalizmus van, „ilyen értelemben, aki itt rendszerváltást emleget, nem tudja, mit beszél.” (Népszava, 2015. január 3. 12.old.)
Nézzük.
Lovasnak igaza van abban, hogy a termelés rendszerét ma Magyarországon a klasszikusan Marx által definiált tőkés viszonyok jellemzik. Domináns a termelőeszközök magántulajdona, a gazdaság alapvetően a piaci mechanizmusok szerint működik, a társadalom szerkezete is a tőkés gazdaságok alapvető jellemzőit mutatja. Abban is igaza van, hogy az Orbán utáni gazdasági rendszer sem lesz alapvetően más. Magántulajdon, piaci mechanizmusok, a társadalom tőkés gazdaságokra jellemző szerkezete – ez a jövő is. Vannak ugyan az árnyalatnál lényegesen kontúrosabb színek, olyan jellemzők, amik szerint a mai magyar gazdasági-társadalmi rendszer nem tipikus kapitalizmus, sőt, e rendszer a kapitalizmus fogalmából is kilóg. Az államhatalom maffiaszerű működése olyan „kapitalizmust” eredményezett, ami sokkal jobban hasonlít az államszocializmushoz, mint a klasszikus kapitalizmushoz. Orbánnak sikerült az államszocializmus és a kapitalizmus összes hibáját egyesítenie, ezt kiegészített a keleti diktatúrák despotizmusával, és a két világháború közötti Magyarország keresztény-nemzeti ideológiájával. Kevert, a tudomány logikájának rendszerébe nehezen illeszthető formáció alakult ki az elmúlt évek alatt. A tények, a politikai rendszer, a gazdasági rendszer, a társadalom szerkezete, az egész orbáni rendszer és működésének tényei ezt világosan mutatják, bizonyítják.
Ennek alapján válik értelmezhetővé a rendszerváltás követelménye.
A rendszerváltás nem a magántulajdon eltörlését jelenti, hanem a tulajdon jogbiztonságát, a gazdasági szereplők működési feltételeire vonatkozó jogbiztonságot, a szektorsemlegességet garantáló jogbiztonságot, a piac vezérelte gazdaság működésének általános jogi normák és a társadalmi igazságosság szempontjait érvényesítő szabályozását, a gazdaság viszonyait érintő jogalkotásban a gazdaság működése törvényszerűségeinek és a politikai szándékok összhangjának megjelenését, a gazdaság működése tekintetében is a korrupciómentességet, az átláthatóságot. Röviden, a mai korrupt oligarcha-maffiagazdaságból visszatérést a szociális szempontokra is figyelő, átláthatóan működő, szabályozott piacgazdasági modellhez.
Itt nem állhatunk meg.
A rendszerváltás ma ismét megjelenő követelménye sokkal inkább vonatkozik a politikai rendszer megváltoztatására. Nem véletlen, hogy szakemberek is, politikusok is, még a „civilek” egy része is a követeléseiket egy új választási rendszer, egy új alkotmány kidolgozásának igényével kezdik. Az orbáni fordulat, s ennek eredményeként az Orbán-rendszer ugyanis a korábbi társadalmi fordulatoktól eltérően nem a gazdaság irányából indult ki. Nem a gazdaság rendszere, az anyagi javak termelésének módja és viszonyai változtak meg, s ennek következtében változott a társadalom szerkezete, működése, amit követett a politikai rendszer változása, hanem fordítva. Orbán a politikai hatalmat megragadva alakította át saját érdekei alapján a politikai rendszer egészét, ezzel párhuzamosan a gazdaság rendszerét, működését, aminek következtében a társadalom szerkezete és működése is átalakult. Orbán a hitleri modellt követte. Előbb a hatalmat ragadta meg, s a hatalom birtokában mindent hatalma biztosítása érdekének alárendelve alakított át. S a legpofátlanabb, elnézést az indulatos, de itt helyén valónak vélt kifejezésért, a legpofátlanabb ebben az egészben az, hogy mindezt úgy tüntette fel, mint a nemzet érdeke. Ahogy Hitler annak idején.
Ha tehát rendszerváltásról beszélünk, akkor ez a politikai rendszer változását is jelenti. A diktatúrából vissza kell térni a többpárti parlamenti demokrácia általánosan elfogadott működési szabályaihoz. Lassan már a könyökén jön ki mindenkinek: jogállam, fékek és ellensúlyok, nyilvánosság …
Még itt sem állhatunk meg.
A társadalmi alrendszerek szintjén is lényeges, a rendszerváltás fogalmát kimerítő változásokra van szükség.
Az oktatásban a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek egy-tankönyvű világából vissza kell térni a pc-mobil kütyük-internet világába, a szociális rendszer tekintetében a Móra által leírt, s napjainkban nem csak megjelent, hanem jellegzetessé váló mélyszegénység – gyermekszegénység!! - világából a modern szolidáris társadalmi együttélés világába, és a lassan működésképtelenné váló, a múlt századra jellemző betegségügyet is fel kell váltsa egy XXI. századi egészségügyi rendszer. A kultúra terén sem tartható a tilt-támogat régmúlt rendszere. Folytatható a sor. Közigazgatás, civil társadalom, egyházpolitika – nincs az életnek olyan területe, nincs olyan társadalmi alrendszer, amiben ne lenne szükség a rendszer-szintű változtatásra.
Nincs értelme a társadalmi formák elméletét boncolgató akár kisfröccsszintű kocsma-filozófusi, akár elméletigényes szobatudósi vitát kezdeményezni, folytatni. Orbán rendszerét meg kell haladni, ezt a rendszert fel kell váltsa egy a modern nyugati polgári demokráciák működési tapasztalatait és a mi elmúlt két és fél évtizedünk tapasztalatait is feldolgozó új politikai-gazdasági-szociális rendszer. Ez az értelme, tartalma a 2014/15 fordulóján ismét előkerült rendszerváltás fogalmának. Ezt minden ember, akit érdekel a mindennapi élet körülményeinek alakulása, saját sorsa, megérti.
Arról kell vitákat folytatni, hogy az új, Orbán utáni rendszer strukturálisan, működési szabályait tekintve mit jelentsen. Ezek a viták előttünk állnak. Meg nem spórolhatjuk, nem is lehet, mert csak így alakítható ki egy nagy támogatottságot maga mögött tudó rendszerváltó közösség.
A cél világos. Orbán rendszerét a történelmi panoptikumba kell helyezni.
Most már csak dolgozni kell a cél eredménnyé alakításán. Ez sem lesz fáklyásmenet. Elkerülhetetlenek a viták, s mindaz, ami a vitákkal együtt jár.
Csak a célt ne tévesszük szemünk elől.
