Vannak, akik az uborkaszezont vélik látni az Orbán Gáspár nemközszereplő foci VB-s története kapcsán kialakult polémiában.
Pedig nem róla van szó.
A Stadionok Szotyizó Uráról. Orbán Viktorról. Róla szól a történet. Gáspár elmehetett Brazíliába, megnézhette a VB-döntőt. Apjának kellett volna azt mondania, fiam, ott a helyed a lelátón. Valahol a B-középben. Hogy ő a VIP-páholyban ült, az is megér egy misét, volt is róla szó bőven az írott és e-sajtóban mindenhol. Kivéve az ő udvaronc (közszolgálati) sajtóját. Azzal, hogy Gáspárt maga mellé ültette a VIP-be, elindított egy lavinát. S ez a lavina most betemette fiát. Nem halt bele – szerencsére -, de az biztos, hogy mély nyomot hagy benne a történet. Ahogy hasonló történet mindenki másban. Ahogy Selmeczi Gabriella a Kiflis Gabi lett, ahogy Bakács Tibor Settenkedő áruházi félrelépésével hosszú időre kiírta magát a magyar kulturális közéletből, ahogy Kövér a Köteles, úgy lesz Orbán Gáspár eposzi jelzője A Nemközszereplő Fiú, Aki VIP-Páholyból Nézte A VB-Döntőt.
Megérdemli ezt? Nem. De látnunk kell, nem ő áll a célkeresztben, még akkor sem, ha rá zúdulnak a sajtómunkások nyilai. Apjáról, Orbán Viktorról szól ez a történet. Nem mint apáról, hanem mint miniszterelnökről, Magyarország tejhatalmú uráról. Gáspár esete a VB-döntővel csak jelenség, ami viszont rávilágít a lényegre. Arra, hogy Orbán gátlástalan, nem ismer, nem fogad el semmilyen együttélési, együttműködési, viselkedési szabályt. Csak az ő akarata számít. Csak az, ami hatalmát, pozícióját erősíti. Semmi más. S most ennek esett áldozatul a fia.
Orbán Gáspár bejelentette, profi labdarúgó pályafutásának vége.
Nekem az a furcsa, hogy nem akkor dobta be a törülközőt, amikor apja döntött a felcsúti stadion építéséről. Mert nem igaz, hogy nem ismeri Ceaușescu román diktátor és az ő szülőfaluja stadionjának történetét. Ahogy azt is tudja, hogy a falujában stadiont építő diktátor, Ceaușescu hogy végezte. És ezt nem akarhatja apjának. Én sem akarom, hogy úgy végezze. Az azért durva volt. De normális ember nem épített egy ezernyolcszázas faluba háromezres stadiont, vasútvonallal. És, ha a miniszterelnök környezetében nincs ember, aki meg merné mondani, ez így gáz, akkor a nagykorú, joghallgató fiú mondhatná: Apa, te biztos vagy abban, hogy ez így rendben van? Erre is mondhatja édesapja, a miniszterelnök, hogy rendben, fiam. Érdekes lenne hallani a válasz érvrendszerét. Ezt valószínű, soha nem fogjuk megismerni.
Most ott áll a felcsúti családi ház mellett A Stadion, ott vannak a legismertebb magyarra, Puskás Öcsire emlékeztető relikviák, és A Stadion öltözőjében a miniszterelnök fia, a csapat profi focistája, Orbán Gáspár fényképével díszített szekrénye.
Orbán Gáspár bejelentette, befejezte profi pályafutását. A képet az öltözőszekrényről leszedik, valaki más költözik a szekrénybe, más fényképe kerül a szekrényajtóra. Az élet a stadionba megy tovább.
Csak Orbán Gáspár élete nem lesz olyan, mint a VB-döntő előtt. Orbán Gáspár most lett felnőtt. Hogy mit fog kezdeni felnőttségével, ez már csak rajta múlik. Reméljük az elmúlt néhány nap története életre szóló tanulságokkal teli leckét jelent neki.
Hogy Orbán Viktor hogyan fogja feldolgozni ezt a történetet, azt sejtjük. Eddig soha nem mutatott semmilyen kérdésben semmiféle engedékenységet. Könyörtelenül érvényesítette akaratát minden ügyben, mindig. Lehet, egy-egy alkalommal elhalasztotta az akarata szerinti döntést, mint pl. A Corvinus Egyetem megszüntetése, vagy a Megszállási Emlékmű felállítása ügyében. De nagy tétekben merek fogadni: a Corvinus sorsa is megpecsételődött, emlékmű is lesz. Előbbi egy kicsit bonyolultabb eljárás. Néhány törvényt módosítani kell ehhez, de ott a kétharmad, megoldják. Utóbbi egyszerűbbnek látszik. A rendőrség, a TEK majd elzavarja a tüntetőket, és Orbán mamelukjaival, az őt szolgáló papokkal felszenteli Gábriel arkangyalt a sassal.
Ám egyszer csak a nép nekimegy A Stadionnak, mint Párizs lakói a Bastille-nak.
Gáspár, mi lesz akkor?
