Az Orbán-rendszer, az álruhás diktatúra elleni november 17-i tüntetésről van szó. Az Orbán-rendszer meghaladását, az új rendszerváltást előkészítő egyik nagyon fontos eseményről, a közfelháborodás napjáról, a tüntetésről, mint az új rendszerváltást előkészítő munkaformáról.
Soha az 1989/90-es rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy a kormány ellen az ország több mint két tucat városában egy időben menjenek az emberek az utcára, kimondani: elegük van, most éppen Orbánból, korrupt diktatúrájából. Orbán takarodj! - zengett a vissza-visszatérő mondat. Ez volt a mondanivalója az elmúlt napok demonstrációinak. A net-adó, a NAV-botrány, a 2015.évi adóváltozások, a deviza- és forinthitelesek folyamatos hitegetése, majd átverése, az iskolaügyben folytatott rombolás, nagyon sok, eddig csak a fotelból, vagy még onnan sem politizáló embert vitt ki az utcára. Meg is fogalmazódott egy - illúzió. Ha sokan mennek az utcára, sokan mondják egybehangzóan, hogy Orbán távozzon a hatalomból, akkor ezt ő meghallja, és lemond.
Ilyen nincs. Vasárnap este, november 16-án, amikor e sorokat írom, nem tudom hétfőn hány ember lesz kint az utcákon. De akárhány is lesz, vagy akár annak a kétszerese, egy dologban biztos vagyok: Orbán nem fog lemondani. Miért is? Mert sokan, nagyon sokan azt mondják, elegük van belőle, rendszeréből?
Orbán ebben az évben minden választást megnyert. Lehet erre azt mondani, csalt. Tényleg csalt. Kézzel ütötte be a focilabdát a hálóba. Ez a világ minden pályáján a grundoktól a VB-döntő helyszínét adó stadionig a szabály szerint nem csak tilos, de még kiállítás is jár érte. Orbán úgy csalt, hogy átírta a szabálykönyvet: neki, az ő csapatának szabad kézzel is a focilabdát az ellenfél kapujába ütni, az is gólnak számít. Innen kezdve mondhatja, mindent meccset szabályosan nyert meg. Többsége, kétharmados többsége van a parlamentben, ő mozgatja bábúkon keresztül a helyi önkormányzatok többségét, az ő emberei ülnek minden fontos államhatalmi, gazdasági hatalmi pozícióba, övé a nyilvánosság, ő irányított át személyesen ezer milliárd forintot a bankoktól a hitelesekhez, van állami pénzen fenntartott, jól ellátott, kiképzett, és megfizetett magánhadserege is, amelyik a terrorveszélyre hivatkozva bármikor, bárhol azonnal bevethető.
Mitől féljen akkor Orbán?
Elégedetlenek az emberek? Na és? – gondolja. Eddig mindent lenyeltek. Hogy most azt érzik, elég, tovább már nem tűrnek? És? Emberek, mi lesz? Akár tüntetések sorozata, annyi. A köztársasági elnök nem fogja feloszlatni a parlamentet, a mameluk-had nem fog bizalmatlansági indítványt beadni Don Orbán ellen, az alkotmánybíróság nem fogja azt mondani, amit Don Orbán művel az alkotmányellenes – lásd: az új szabály szerint kézzel is lehet a focilabdát az ellenfél kapujába továbbítani – az ügyészség nem fog semmilyen, a Don Orbán hatalmát veszélyeztető ügyben nyomozni, a rendőrség a TEK-kel együtt minden tüntetést „kezel”, és egyébként is, a Don rendszere elleni tüntetők nem a 2006-os TV-székházat ostromló futballhuligánok.
Akkor kell-e egyáltalán az utcára menni?
Igen, kell!!
Minden esetben, amikor a normális életviszonyok veszélybe kerülnek, amikor a szabadságot korlátozzák fondorlatos módon, minden alkalommal, amikor a demokrácia álcáját használva egy-egy téglát tesznek a diktatúra építményébe, minden alkalommal, amikor újabb sarcokkal teremtik elő stadionjaikhoz a milliárdokat, minden alkalommal, amikor a társadalom nehezebben boldoguló részének újabb akadályt gördítenek boldogulása útjába, minden alkalommal, amikor a még boldogulni tudó emberek boldogulását nehezítik, minden alkalommal, amikor hazugságok ömlenek ránk a „közmédiából”, minden alkalommal, amikor visszaélnek a hatalommal. Igen, minden alkalommal meg kell szólalni, nap nap után, mert minden napra jut valami pökhendien odavetett, vérlázító kezdeményezés, döntés, intézkedés, visszaélés.
Ha az utcán nem lehet Orbán hatalmá megdönteni, rendszerét megváltoztatni, akkor hogyan tovább? Vajon nem fölösleges egyáltalán az utcára menni? Mi akkor ennek az értelme?
Nem fölösleges. Sőt! Szükséges mutatni, hogy elég volt. Azok, akik eddig bármilyen ok miatt, de otthon maradtak, lássák, hogy az elégedetlenséget látványosan is ki lehet fejezni, nem csak konyhaasztal melletti beszélgetések közben. Akik eddig csak érezték, hogy valami nem stimmel, azokban tudatosuljon, a rendszer a hibás, tudják ők is összerakni a diktatúra rendszer-elemeit. Egyre többen ne csak érezzék, lássák be, Orbán keletre fordulása, a keleti despotizmus – az ő szavaival az illiberális állam, ami magyarra fordítva demokráciának álcázott diktatúrát jelent - kárpát-medencei gyakorlatának kialakítása a XXI. században tévút. S azt is lássák, erről az útról le lehet térni. Ha sokan akarják, és ezt az akaratot a megfelelő módon, a megfelelő időben tudják kifejezni, visszatérhet Magyarország a köztársasági gyakorlathoz, a minden ember számára boldogulást biztosító modern köztársasági életviszonyokhoz. Nem Orbán fog letérni a maga választotta útról, hanem azok, akik utána jönnek.
Hogy kik azok, akik utána jönnek? Hogy mikor következik ez be? Hogy mikor van a „megfelelő idő”? Hogy mi a „megfelelő mód”? Ezek azok a kérdések, amire ma csak spekulatív választ lehet adni. Dolgozni kell, mondtam itt, e blog korábbi írásaiban. Ma sem látom másként. Dolgozni kell. Legyen az egy tüntetés megszervezése, egy szakmai alapon tiltakozást megfogalmazó röpirat, egy esemény, rendezvény, ahol elemezni lehet a diktatúra viszonyait, ahol vázolni lehet az új köztársasági viszonyokat, ahol a meg lehet tapasztalni egy másként működő társadalom gyakorlatát, egy segély-akció, bármi, ami bíztatást ad azoknak, akik várják az Orbán-rendszer-váltást, és az azt követő időt. Elfér e munka terepén mindenki, akinek elege van Don Orbán rendszeréből.
Ki az utcára a rendszerváltásért, amikor annak van ideje, dolgozni a rendszerváltásért, amikor annak van ideje.
Ps. A bejegyzés megszövegezését követően elbizonytalanodtam, vajon helyes-e közzé tenni vívódásomat. Aludtam rá egyet. Az eredményt itt van, Kedves Olvasó.
