Nincs semmi meglepő abban, amit OV Erdélyben mondott.
A kötcsei beszédében meghirdette azt a programot, amit következetesen visz végig. A parlamenti demokrácia, a szociális piacgazdaság, a szolidaritásra, együttműködésre építő társadalmi rendszert, egy toleráns, a másik ember politikai, világnézeti és minden egyéb tekintetében megfigyelhető másságát elfogadó polgári közösség felszámolását, és egy a 20-as, 30-as évek világát idéző diktatórikus rendszer kialakítását. Lásd a keresztény-nemzeti nevelés intézményrendszerének, a tartalmi szabályozásának és az intézmények működtetésének kialakított gyakorlatát. Keleti szél, brüsszeli kóceráj, a munka alapú társadalom a termelés motorja – most éppen rükvercben, de majd csak megtaláljuk az előre fokozatot – a más típusú politikai rendszer bevezetésének lehetősége. Erről szólt az előző négy év.
Aki a most elmondott beszéden csodálkozik, hol élt az elmúlt években?!?
Nincs újdonság.
A trükkökkel – törvényi keretek közötti csalással - nyert felhatalmazás birtokában folytatja. Ezt ígérte.
Láthatók az előkészületeket. Rövidesen Magyarország – jobb esetben – prezidenciális politikai berendezkedésre tér át. Nem a francia fél-prezidenciálisra, hanem az amerikai típusúra. Az elnököt a parlament fogja választani – mert ez a ”magyar közjogi hagyomány” -, hét évre, ami még kétszer ismételhető. Ez nagyjából OV politikai életciklusának ma belátható vége. Rosszabb esetben igazi, amolyan közép-ázsiai diktatúra jön. Az államelnököt, aki egyben a végrehajtó hatalom feje is, a parlament kétharmados többséggel választja addig, amíg egy következő parlament kétharmados – vagy négyötödös - többséggel nem tudja egy bizalmatlansági indítvány félével elmozdítani. Ez látszólag demokratikus, a gyakorlatban örökös államfői és kormányfői hatalmat jelent. Természetesen OV számára. Ehhez már ma minden feltétel adott. És az sem érdekes, mit szól ehhez az EU, a kóceráj-politikusok. OV nem véletlenül járt kedvében Putyinnak, nem véletlenül tüntetett ki a minap egy szaúdi herceget, nem véletlenül avatott nem olyan régen egy kazah költő szobrát, nem véletlenül erősítjük Türkmenisztánnal gazdasági kapcsolatainkat. És, hogy azért valami nyugatról is épüljön be ebbe az új típusú politikai rendszerbe, itt vannak a mussolini-fasizmus munka alapú társadalom hivatásrendjei.
Kompország nem csupán a keleti partok felé tart, de közel vagyunk ahhoz, hogy horgonyt vessünk.
Megint nagy balhé lesz ebből.
Megint mi szívunk. Akik a munkánkból akarunk megélni. Akik békét, nyugalmat akarunk. Azt, hogy ne mondják meg nekünk, hogyan éljünk, mit gondoljunk, hogy neveljük gyerekeinket, kit-mit kedveljünk kultúraként, ne hamisítsák meg a múltat, ne hablatyoljanak nekünk butaságokat zavaros jövőről, ne szítsanak magyar és magyar között ellentétet.
Miért hagytuk, hogy így legyen?
