Vérlázító javaslatot fogalmazott meg a Népesedéspolitikai Kerekasztal. Azt javasolják, hogy az öregségi nyugdíj megállapításánál vegyék figyelembe a nyugdíjjogosult által felnevelt gyerekek számát és iskolázottságát. Természetesen a kormány képviselője azonnal pártját fogta a javaslatnak. Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős politikai államtitkára elképzelhetőnek tartja, hogy a javaslat egyes elemei megvalósuljanak.
A gyerekek iskolázottsága és az öregségi nyugdíj közötti összefüggés szóba hozása az, ami vérlázító.
A nemzetközi és a hazai iskolaszociológiai kutatások már a 70-es évek eleje óta bizonyították, hogy a gyerekek iskolai eredményei, karrierje a szülők iskolai végzettségétől függ. Ha van az iskolaszociológiának fundamentális törvényszerűsége – van néhány -, akkor ez a kapcsolat egyike ezeknek. Ez az almafáról és az almáról szóló magyar közmondás tudományosan igazolt, sokszorosan bizonyított tétele. Azt vitatják a kutatók, hogy vajon az anyának, vagy az apának van-e meghatározó szerepe, de ez csak az alaptétel finomítását jelenti. A lényeg az, hogy egy adott családban a szülők iskolázottsága, az a szocio-kulturális háttér, amit a gyereknek biztosít a család, döntő módon hat a gyerekek iskolai munkájára, karrierjére. Mi több, nem csak hat, hanem meghatározza. Alacsony iskolai végzettségű szülőknek nagyon nagy valószínűséggel alacsony iskolai végzettségű lesz a gyerekük, felsőfokú iskolai végzettségű szülők esetén a gyerek/ek is nagyon nagy valószínűséggel jutnak el a felsőfokú diplomáig. Józan ésszel is belátható, hogy ott, ahol a fogantatástól kezdve, és később is a gyerekek megkapnak mindent, ami az iskolai lépcsőkön való eredményes haladáshoz kell, nagyobb eséllyel, könnyebben, eredményesebben lépkednek előre a grádicsokon. Ez az egészséges táplálkozást éppúgy jelenti, mint általában az egészséges életmódot, az iskola nyelvén történő kommunikációt, a tanulással kapcsolatos családi motivációs mintát, a tanulást értéknek kezelő támogató hátteret, azoknak az anyagi javaknak a biztosítását, ami az eredményes tanuláshoz kell, mindent. Ahol a gyerek fejére odahaza sörösüveg esik a konyhaasztalról, ahol kalapács az otthoni műhely munkapadjáról, ahol Shakespeare vagy Thomas Mann-kötet a házikönyvtár polcáról, más és más iskolai pályát, későbbi életutat eredményez - fogalmazta meg tapasztalatát már több mint negyven évvel ezelőtt a magyar pedagógia egyik kiemelkedő alakja. Pedagógusok személyes tapasztalatai, iskolai statisztikai adatok az egyes középiskola típusokba járó gyerekekről, célorientált vizsgálatok sokasága, mind megerősítik ezt az összefüggést. Itt tehát alapvetően nem arról van szó, hogy a szülők akarják-e, hogy gyerekük diplomás legyen, vagy sem. Az iskolai eredményességhez egy sor olyan kompetenciára van szükség, amiket a gyerekek a családban sajátítanak el. Szakmai körökben közismert a nyelvi kommunikáció családi, a szülők nyelvhasználata szerinti meghatározottsága, a korlátozott-kidolgozott kód megkülönböztetése. Ha a szülők odahaza egyszerű nyelvi szerkezetekben, szerény aktív szókinccsel fejezik ki magukat, csak a megélhetésre, a szürke hétköznapokra terjed ki beszélgetéseik témája, ott a gyerekek sem fognak összetett alá- és fölérendelt nyelvi szerkezetek használni, nem fogják tudni magukat árnyaltan kifejezni, és nem fognak a világ jelenségeiről színesen, érdekesen, választékosan beszélni. És érteni sem fogják azokat, akik így szólnak hozzájuk. Ez azt eredményezi, hogy az iskolába lépő korlátozott kóddal kommunikáló gyerek nem fogja érteni a kidolgozott kóddal kommunikáló tanító nénit, és nem fogja érteni a középosztály kultúráját megjelenítő tankönyv szövegét sem. A szóbeliségre épülő iskolai munkában tehát eleve hátránnyal indul, és iskolai hátrányai innen kezdve csak növekednek. S ez csak egy azok közül a kompetenciák közül, amik az iskolai előmenetel családi hátterétől függnek. Nem véletlen, hogy a nemzetközi kompetencia-felmérésekben ma már a családi hátteret is vizsgálják, és a tanulók eredményeit ezekkel a családra jellemző szocio-kulturális mutatókkal összevetésben értékelik. Ezekben az adatokban benne vannak az otthoni tanulás anyagi-tárgyi feltételei, a családok igénye és lehetősége magántanár fogadására, az ingergazdagságot jelentő, ország-világjáró családi utazások, a művészeti nevelés, még az egyesületi sportolás is. Érinti ezt a helyzetet az oktatási rendszer hoffmanni retrográd fordulata. A rendszer egészének átalakítása megnehezíti az iskolázás révén történő társadalmi felemelkedést, státuszváltást, s ezen belül is különösen nagy gondot jelent az iskolázottság alapján hátrányban lévő családok gyerekeire nézve a tankötelezettségi korhatár leszállítása, a középfokú iskolarendszer manipulatív, a hátrányos helyzetű gyerekek hátrányait befagyasztó korrigálása, a nehézsorsú családokban nevelkedő tehetséges gyerekek felsőfokú tanulmányait ellehetetlenítő brutális tandíjrendszer bevezetése.
Ha mindehhez azt is hozzátesszük, hogy a magasabb iskolai végzettségű emberek életjövedelme – az aktív életszakaszuk során szerzett jövedelmük – magasabb mint az alacsonyabb iskolai végzettségű embereké, továbbá, az átlagéletkor tekintetében is meghatározó az összefüggés – magyarul, az alacsonyabb iskolai végzettségű emberek hamarabb halnak meg, a diplomások tovább élnek -, akkor belátható, hogy az Orbán-kormány államtitkára által támogatásra méltónak tartott javaslatban nincs egy szemernyi sem a társadalmi igazságosságra törekvésből, az méltánytalan, a meglévő társadalmi különbségeket konzerválja, ez a társadalom kasztosodásához vezet. Novák Katalin a Kerekasztal javaslatával továbbgondolja az elhíresült lázári mondatot. Akinek nincs semmije, aki nem vitte valamire az életben, annyit is ér, és ne is legyen lehetősége arra, hogy vigye valamire, maradjon öreg korában is a semmi nyomorában. Hiába nevel fel egy szerényebb iskolázottságú házaspár akár több gyereket is becsülettel, hiába válnak a gyerekek megbecsült szakmunkásokká, akire egyébként oly nagy szükség van az orbáni retorika szerint – és egyébként sem lehet mindenki elméleti fizikus, de még gépészmérnök vagy kommunikációs menedzser sem -, e családok nyugdíjkort elérő tagjait a nyugdíjrendszer tervezett átalakítása bünteti.
Arra gondolni sem merek, hogy ennek a vérlázítóan igazságtalan javaslatnak a hátterében a roma családok újabb diszkriminációja áll. A roma családokban köztudomásúan nagy a gyereklétszám, mint ahogy az is köztudomású, hogy a romák körében a legnagyobb az iskolázottságban is kimutatható hátrány, lemaradás. Ha a gyereklétszám a nyugdíj megállapításánál számít, akkor ez a nyugdíjjogosultságot elérő romák esetében előnyt jelent. Kivéve akkor, ha a gyereklétszám mellé a gyerekek iskolai végzettséghez is kötik a nyugdíjkedvezményt. Így hiába a nagy a felnevelt gyerekek száma, iskolai végzettség hiányában az idős roma polgártársaink elesnek a kedvezménytől, bármi is legyen az. Így lehet törvényesen kizárni a magyar társadalom egy csoportját azon előnyökből, amit a magyar társadalom egy másik csoportja önmaga számára biztosít. Mert, mint tudjuk, a társadalom tagjainak, csoportjainak érdekérvényesítő képessége is iskolai végzettség függő. S akinek nincs iskolája, nem csak nem ér semmit, hanem még az érdekérvényesítő képessége is a semmivel egyenlő.
Vérlázítóan felháborító. Egy társadalmi igazságtalanságot az Orbán-kormány képes lesz megfejelni egy másik társadalmi igazságtalansággal. Egy igazságtalan választási rendszer eredményeként a parlamentben kétharmaduk van, megtehetik.
Még mit? Meddig?
