Mindazoktól, aki eddig megtiszteltek azzal, hogy e blogon követték formába öntött gondolataimat, elnézést kérek azért, mert elhanyagoltam az írást. Az áprilisi választások óta sok minden történt. Lezajlott még egy választás, az Európa parlamenti képviselők választása.
Hagyjuk az eredményt.
Még van hátra ebben az évben még egy választás, az őszi önkormányzati. Ennek az eredménye borítékolható. Nem azért, mert az emberek elégedettek. Elégedetlenek voltak tavasszal is. Megismétlődik a félelemkeltésre épített, a gazdasági, és nyilvánosságban kialakított helyzetével, erejével visszaélő, a diktatórikus rendszert építő hatalom mesterkedése. Ennek példája a budapesti önkormányzati választási rendszer átalakítása is.
Borúlátó lennék?
Nem hiszem. Akkor vagyunk realisták, ha szembenézünk a tényleges helyzettel.
A diktatúrát építő hatalom kényelmes helyzetben van. Noha a teljes választókorú népességnek még a gyenge egyharmada sem támogatta szavazatával, a szavazáson megjelentek gyenge fele sem adta voksát nekik, de ez a gyenge támogatottság a maguk képére gyúrt, lejtős választási rendszer eredményeként kétharmados parlamenti helyzetet eredményezett. S, ahogy az előző ciklusban is hivatkoztak a kétharmados támogatottságra – akkor sem volt kétharmados támogatottságuk -, úgy most is ezt fogják tenni. Senki és semmi nem fogja megállítani a diktatúra úthengerét. Bármit megtehetnek. És meg is fogják tenni. A Kárpát-medence Géniuszának akarata az élet minden területén érvényesülni fog.
A következmények, az, hogy az ország a tönk szélén van, hogy milliók élnek a létminimum környékén, nem számít. A Felcsúti Napóleon ráfogja ezt a brüsszeli bürokratákra, a gaz multikra, a nemzetközi és hazai baloldalra, az esőre, a szárazságra, bármire. S közben papol a turulos múltról, hagymázas ábrándokat mond valóságnak, olyan jövőről ábrándozik, amit maga sem hisz. Vagy, ha hiszi, akkor tényleg valami baj van vele … De ezekkel a mákonyos szövegekkel emberek százezreit tudja bódítani. A hívőket. S neki ez elég. A hatalomba maradáshoz. A diktatúra úthengerének mozgatásához.
Akkor? Akkor most hogyan tovább?
Nem adhatjuk fel.
Nem tehetjük meg, hogy ne nevezzük nevén azokat a jelenségeket, amik jóérzésű embereket, békés világra vágyó demokratákat, becsületes világra vágyó humanistákat bosszantanak. Ahogy teszik ezt ma is sokan. De még nem elegen.
Nem tehetjük meg, hogy nem elemezzük a diktatúra gyakorlatát, nem mutatunk rá a már ma is diktatórikus hatalomgyakorlás látható következményeire. Ahogy teszik ezt ma is sokan. De még nem elegen.
Nem tehetjük meg, hogy ne mozduljunk meg, ha a véleményünk kifejezése a kisvilágból – a magánélet teréből - való kimozdulást kívánja. Ahogy teszik ezt ma is sokan. De még nem elegen.
Nem tehetjük meg, hogy ne kezdeményezzünk a diktatúra alternatíváját felmutató megoldásokat, az élet megannyi területén megannyi jó gyakorlatot. Ahogy ezt teszik ma is sokan. De még nem elegen.
Nem tehetjük meg, hogy ne dolgozzunk – megélhetést biztosító munkánkon túl – másokért, a közösségért, azokért – olykor azok helyett is -, akik nem tudnak másokért, a közösségért munkát vállalni. Ahogy ezt teszik ma is sokan. De még nem elegen.
Nem tehetjük meg, hogy ne legyünk szolidárisak az úthenger által félrelökött emberekkel, szervezetekkel, intézményekkel. Ahogy ezt teszik ma is sokan. De még nem elegen.
Nem tehetjük meg, hogy nem támogatjuk azokat az embereket, szervezeteket, a második nyilvánosság képviselőit - ismerős ez a fogalom, kortársaim?-, akik félelmet nem ismerve mutatnak rá a diktatúra gyakorlatára. Ahogy ezt teszi ma is sokan. De még nem elegen.
Nem tehetjük meg, hogy nem keressük az együttműködést mindazokkal, akik egy humanista-demokratikus Magyarország létrehozásában érdekeltek. Ezt ma még nem teszik sokan. Még kevesen sem.
Itt van a jövő záloga.
Ha a humanista-demokratikus alternatívában érdekelt emberek, társadalmi csoportok, szervezeteik nem dolgozzák ki az együttműködés, a nagyon sok ember számára perspektívát jelentő jövő minden tekintetben vállalható tartalmi alapjait, nem hozzák létre a világnézetileg-politikailag, minden egyéb szempont szerint széles kör számára elfogadható együttműködés szervezeti kereteit, akkor még évtizedekig fog a Stadionok Szotyizó Urának úthengere dübörögni. Aki ezt nem látja, vagy látja, de nem tesz a tartalmi-szervezeti együttműködésért, Csuticseszku kottájából játszik, asszisztál úthengere robogásához.
Tudom, sokan, nagyon sokan vagyunk, akik ezt nem akarjuk.
Na, akkor gyerünk, barátaim, lássunk munkához.
