Nagy visszhangot váltott ki a köznevelési törvény elfogadásakor, majd később, e tanév kezdetén a Nemzeti Pedagógus Kar létrehozásának terve.
Az olasz fasizmus történetével foglalkozó szakemberek számára is megdöbbentő volt az egykor Mussolini által kezdeményezett hivatásrend mai magyar változatának megjelenése. A múlt század húszas-harmincas évei totális hatalmi rendszerének, az olasz fasiszta diktatúra kialakításának fontos eleme volt a szakszervezetek, civil szakmai szervezetek kiiktatása a társadalmi együttműködésből. Ennek megjelenési formáját találta meg Mussolini az egységes, kötelező tagságot jelentő, a társadalomban szükségszerűen meglévő érdekellentéteket a zavaros, ugyanakkor nagyon is célratörő ideológia mentén létrehozott hivatásrendekben.
Az Orbán-kormány az előző ciklusban a Nemzeti Pedagógus Kar létrehozásával hasonló célt fogalmazott meg. A szakemberek számára nem csak a célkitűzés, a szervezet megjelenése, a feladatok azonossága, hanem még a szövegezés, a verbális fordulatok hasonlósága is feltűnő volt. Hasonló megdöbbenést váltott ki e tanév kezdetén a pedagógusokból az a helyzet, amikor írásbeli nyilatkozattal kellett egy egyébként a törvény erejénél fogva kötelező tagsági viszony elismerését igazolniuk, azt, hogy tudomásul veszik, ők, mint közalkalmazottak, a Nemzeti Pedagógus Kar tagjai. Külön „szépséget” adott ennek a nyilatkozatnak az a tény, hogy a Kar ekkor még a maga fizikai valóságában, a szervezet, a tisztségviselők, a szervezet működését meghatározó dokumentumok még nem léteztek, csak egy előkészítő bizottság létrehozásáról lehetett tudni. Pedagógus szakemberek nem kis csoportja fogalmazta meg kritikáját a Karral kapcsolatban. Túl azon, hogy e szervezet egy letűnt világ struktúrájának, a fasiszta diktatúrának meghatározó eleme, s mint ilyen, félelemre okot adó képzeteket kelt, azt kifogásolták, hogy e szervezet az oktatáspolitikai-szakmai vitákat megszünteti, és egyben az etikai kódexszel, valamint az etikai eljárás bevezetésével a pedagógusok regulázását hivatott biztosítani.
Az Orbán-kormány az előző ciklusban a Nemzeti Pedagógus Kar létrehozásával hasonló célt fogalmazott meg. A szakemberek számára nem csak a célkitűzés, a szervezet megjelenése, a feladatok azonossága, hanem még a szövegezés, a verbális fordulatok hasonlósága is feltűnő volt. Hasonló megdöbbenést váltott ki e tanév kezdetén a pedagógusokból az a helyzet, amikor írásbeli nyilatkozattal kellett egy egyébként a törvény erejénél fogva kötelező tagsági viszony elismerését igazolniuk, azt, hogy tudomásul veszik, ők, mint közalkalmazottak, a Nemzeti Pedagógus Kar tagjai. Külön „szépséget” adott ennek a nyilatkozatnak az a tény, hogy a Kar ekkor még a maga fizikai valóságában, a szervezet, a tisztségviselők, a szervezet működését meghatározó dokumentumok még nem léteztek, csak egy előkészítő bizottság létrehozásáról lehetett tudni. Pedagógus szakemberek nem kis csoportja fogalmazta meg kritikáját a Karral kapcsolatban. Túl azon, hogy e szervezet egy letűnt világ struktúrájának, a fasiszta diktatúrának meghatározó eleme, s mint ilyen, félelemre okot adó képzeteket kelt, azt kifogásolták, hogy e szervezet az oktatáspolitikai-szakmai vitákat megszünteti, és egyben az etikai kódexszel, valamint az etikai eljárás bevezetésével a pedagógusok regulázását hivatott biztosítani.
A társadalmi érdekkülönbségek léte nem kíván bő lére eresztett magyarázatot. Amióta eltérő helyzetű társadalmi csoportok léteznek – nagyon rég óta -, amióta egy adott társadalomban a hatalmat gyakorlók szervezetileg elkülönültek a társadalmat alkotó csoportoktól – nagyon rég óta -, azóta az érdekkülönbségek kifejezése számos formában nyilvánult meg. A kapitalizmus, ezzel együtt a demokratikus társadalmi gyakorlat kialakulás – nem kevés küzdelem eredményeként, elég rég óta - magával hozta az érdekkülönbségek kezelésének az eltérő érdekű csoportok képviselői által elfogadott, jogszabályokban is rögzített rendjét. Ezt a rendet kívánta felszámolni Mussolini a hivatásrendek létrehozásával. Abból indult ki, hogy a fasiszta államon belül nincsenek érték- és érdekkülönbségek, mert mindenkinek a munka alapú társadalom békéje a fontos. Természetesen az értékeket és az érdekeket ő mondta ki, ő határozta meg. Ehhez képest a hivatásrendek dolgát az egység megteremtésében, az egységes társadalmi gyakorlat biztosításában látta. Hasonló megközelítésű volt a 30-as évek Szovjetuniójában a sztálini transzmissziós hajtószíj elmélet is. Sztálin a szakszervezetekben, társadalmi szervezetekben a centrális erőtér akaratának közvetítését tartotta kizárólagos feladatnak.
Ahogy most, a Nemzeti Pedagógus Kar alapszabályának szövegében is az erre utaló megfogalmazásokat olvashatjuk. „Mindannyiunk érdeke egy értékalapú egységes hivatásrend létrehozása …” – olvashatjuk az alapszabály tervezetének bevezetőjében, majd később „a közös értékalapú pedagógusi éthos megerősítése érdekében” jelennek meg a Kar feladatai. „Hajtószíjként” a Kar szakmai konferenciákat, szakmai napokat, tudományos tanácskozásokat, felkészítő továbbképzéseket szervez, a kiváló munka elismeréseként díjakat alapíthat és adományozhat a köznevelés fejlesztése, gyakorlatának egységesítése érdekében. Az Alaptörvényben megfogalmazott, a köznevelési törvényben meghivatkozott „éthos”-nak a képviseletében „ellátja a szakmai érdekképviseletet a pedagógiai értékek védelmében, a jó gyakorlatok kialakítása, a pedagógus tevékenység és neveléstudomány továbbfejlesztésével kapcsolatban”. Utóbbi feladat különösen szép. A Kar a tudomány ügyeiben is illetékességgel bír. Sokan vannak, akik a neveléstudomány tudomány jellegét is megkérdőjelezik, s most lám, ők bizonyítékot láthatnak ebben a szép megfogalmazásban. Ha egy politikai indíttatású, kétes ideológiai hátterű szervezet szakmai érdekképviseletet lát el a neveléstudomány továbbfejlesztésében, akkor ott tudományról nem lehet beszélni. De ez, a tudósok oszlopcsarnokos-diszciplináris vitája a százötvenezernyi pedagógust nem érdekli. Annál inkább az, mi kerül az Etikai Kódexbe, mi lesz ennek alapján a etikai eljárás gyakorlat. Hallani lehetett kótyagos ötleteket ezzel kapcsolatban. Ne üljünk fel semmilyen rémhírnek. Az viszont aggodalommal tölthet el minden pedagógust – és nem csak a pedagógusokat -, hogy a Kar létrehozása csaknem illegalitásban, a nyilvános szakmai vitát mellőzve történt, a folyamat állomásai, eseményei, elemei átláthatatlanok, azokról nyilvános adat nem található sehol. Nem vonjuk kétségbe, hogy az előkészítő bizottság tagjai sok tájékoztatót tartottak. A szándékok ismertetése azonban nem helyettesíti a vitát, az érvek és ellenérvek ütköztetését. A választási adatok titkolása pedig legitimációs kérdéseket vet fel. Nem mindegy ugyanis, hogy a társadalom legnagyobb foglalkozási csoportjának képviseletét a törvény erejénél fogva ellátó szervezet létrehozásban a teljes százötvenezres pedagógus társadalom hány százaléka vett részt. Mert lehet mondani a szakszervezetekre, civil szakmai szervezetekre, hogy tagságuk a teljes pedagógus létszámhoz viszonyítva nem jelentős, de minden pedagógus azokban a szervezetekben önként vállalta a tagsági viszonyt, és ezért még szerény anyagi áldozatot is vállal. Van ezek között száz évet meghaladó múlttal, tradícióval, szervezeti élettel rendelkező szervezet, és van a modern kor „gyermekeként” nem olyan régen létrejött, hálózati rendszerben működő szervezet. Ezek a szervezetek, a szakszervezetek és a civil szervezetek olykor egymással is vitatkoznak, más és más, néha lényeges, néha kevéssé lényeges pontokon eltérő értékeket képviselnek, de egyikük sem törekszik kizárólagosságra, nem vonja kétségbe más szervezetek értékeit, nem sajátítja ki az érdekképviselet jogát, hanem éppen a párbeszéd fontosságát képviselik, az eltérő érdekeket is figyelembe véve az együttműködést, a közös értékeket és érdekeket kifejező kompromisszumokat keresik.
Nincs kétségünk, hogy a Kar megalakul, megkezdi működését. A Nemzeti Pedagógus Kar képében „a centrális erőtér” létrehozta új szervezetét. A Kar sok embernek, azoknak akik a számtalan szakmai és területi szervezetben lesznek választott tagok, adja meg a „valaki én is vagyok” élményét. Így építi a diktatúra támogatói körét.
Ebben a Nemzeti Pedagógus Karban még Hoffmann Rózsa is lehet valaki. A tíz tiszteletbeli tag egyike.
És neki még tagdíjat sem kell fizetnie.
