Az egykori és mai cél ugyanaz. Megerősíteni a keresztény-nemzeti középosztályt. Akkor mindkét jelzőt egyformán hangsúlyozták, ma nyíltan csak az utóbbit.
Akkor a törvény hivatalos indoklása szociálpolitikai-gazdasági alapozású volt. Az egyetemekre csak olyan számban iratkozhatnak hallgatók, „amennyinek alapos képzése biztosítható”. Ma sincs másként. A Széll Kálmán terv alapján a kormány komoly nagyságrendben csökkentette az egyetemek költségvetési támogatását, és komoly nagyságrendben növelte a tandíjat. Ezek után csak annyi hallgató kerüljön be ma az egyetemekre, amennyinek alapos képzése biztosítható.
Lényeges különbség, hogy az 1920-as törvény, még akkor is, ha a törvény szövegében szó szerinti utalás nincs, a zsidó származású fiatalok kirekesztésére irányult. Erről ma nincs szó. A mai numerus clausus vagyon alapján működik. Az orbáni „nemtandíj” a nehezebb sorsú, mondjuk ki, a szegény családok gyerekeit zárja ki a felsőoktatásból. Mintha csak meghallotta volna Orbán Viktor az akkori nemzetgyűlési vitában elhangzottakat. „A törvény elsődleges célja a társadalmi szempontból veszélyes szellemi proletáriátus kialakulásának megakadályozása”. Akkor Usetty Ferenc (Keresztény Községi Párt) kimondta. Ma Orbán (Fidesz) nem mondja ki. Ő is, vazallusai is mismásolnak. Ha viszont összerakjuk a felsőoktatásban, a közoktatásban, a szakoktatásban tett intézkedéseiket, és terveiket, teljesen világos: az oktatás a keresztény-nemzeti középosztály megerősítését célozza, és azt, hogy megakadályozza a társadalmi szempontból veszélyes szellemi proletáriátus kialakulását.
Az „…1920/21-ik tanév kezdetétől csak oly egyének iratkozhatnak (egyetemre), kik nemzethűség és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatóak…”. Ma ehhez azt tehetjük hozzá, …és akik a nemzethűség és erkölcs tekintetében mértékadónak Orbán Viktort és a Fidesz-t tekintik.
A 20-as években nemzetközi felháborodás követte az egyetemi felvételt a „népfajok és nemzetiségekhez való ifjak arányszáma” alapján szabályozó törvény elfogadását. Az első világháborút lezáró békeszerződés ugyanis kimondta a különböző kisebbségek egyenlőségének és a vallásszabadságnak a védelmét. Hosszas viták, atrocitásokat sem mellőző események után 1928-ban módosították a törvényt.
Ma más a helyzet. Az Orbán-kormány intézkedései, nem csak a tandíj, hanem a diktatúrát idéző rendszer az egyetemen tanulni szándékozó fiatalokat tanulmányi emigrációba kényszeríti. Míg 2011-ben 141 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézménybe, addig 2012-ben 110 ezren, és idén csak 95 ezren. A negyvenhatezer fős csökkenést nem indokolják a demográfiai változások. Mára bizonyossággá vált a korábban megfogalmazott félelem: a legjobbak a külföldi egyetemeket választják. A fiatalok – és családjuk – motivációja érthető. Fizetni nagyjából ugyanannyit kell, s ott – bárhol – nemzetközi diplomát kapnak. És nem kell az egykor volt fasizmus kialakulását valós időben átélni. Félő, ők, akik odakint tanulnak – bárhol – soha nem fognak haza jönni.
Sokan vannak, aki szerint a két világháború közötti magyar politikai viszonyok eredményezték azt, hogy nagyon sok magyar származású Nobel-díjasat adtunk a világnak.
Azért abban bízhatunk, hogy a magyar származású Nobel-díjasaink száma gyarapodni fog.
