Egy plebejus pedagógus a világról

Hogyan? Tovább!

2014. április 07. - OldStruggler
Tudtuk, hogy lejtős a pálya. Tudtuk, hogy kisebbfajta csodára lett volna szükség a győzelemhez. Azt is tudjuk, hogy a bennünket körülvevő világ – a természet, a társadalom – törvényszerű összefüggések szerint alakul, mégis a csodavárók módjára reménykedtünk. Az nem lehet – gondoltuk -, hogy az emberek szeme láttára lopnak el mindenkitől mindent, és az emberek a tolvajoknak mondják, folytassátok. 

Voltak, akik figyelmeztettek. Nem lehet egy csalásra épülő választási rendszerben részt venni, mert ez igazolja a csalókat[1]. Meg kellett próbálni. Nem sikerült. Demokrata ilyenkor fogcsikorgatva azt mondja, rendben, a nyertesek mutassák meg mit tudnak, azok pedig akik a csalókat szavazataikkal helyzetbe hozták kapják meg azt, amit a csalók ígértek nekik.

Itt kezdődik a baj. Mert a győztesek azt ígérték, folytatják, és, ha ott folytatják, ahol abbahagyták, abból az emberek döntő többségének sem rövid távon, sem hosszú távon semmi jó nem jön ki. Növekedni fog lemaradásunk a világ élvonalától, egyre lejjebb csúszunk a gazdasági mutatók összehasonlító rangsoraiban, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy csökken a gazdaság teljesítőképessége, egyre több ember életszínvonala csökken jól érzékelhető módon, egyre több ember életminősége romlik, nő a tényleges munkanélküliség, növekedni fog a szegénység, benne különösen fájdalmasan a gyerekszegénység (!), növekedni fog a megélhetési és politikai okok miatt emigrálók száma. 
A politikai hívők még nem tudják, hogy ők is a csalás áldozatai. A választási csalásé is, a négyéves szemfényvesztésé is. A valóság manipulatív meghamisításának árát ők is meg fogják fizetni. Mert ára van mindennek. Az orbán-cipollai átverésnek is.

Akkor most hogyan tovább?
Nem adhatjuk fel. Amíg erővel – erőforrásokkal – bírjuk, a diktatúrákat idéző „köznevelés” szigorú szakmai kritikáját minden esetben, minden alkalommal meg kell fogalmazni. Ki mondja meg a laikusoknak, gyerekét szerető, neki boldog gyermekkort és felnőttkori boldogulást akaró szülőnek, hogy ami az óvodákban, iskolákban, a felsőoktatásban van, aminek a folytatása felsejlik, abból sem boldog gyerekkor nem lesz, sem boldogulás a felnőttkorban, ha nem azok a szakemberek, akik ismerik a tegnapelőtt, a tegnap és a ma oktatásának világát, akik a fejlődés nemzetközi tendenciát elemezve a jövő körvonalait is látják? A napi munkában becsülettel helyt álló pedagógusok ezreinek ki mondja meg, hogy a rutinon túl mivel – új nevelési rendszerelemekkel, megoldásokkal, módszerekkel, eszközökkel – lehet gazdagítani a személyiségfejlesztés, a tanítás-tanulás folyamatának eszközrendszerét? Ki fog rámutatni a parasztvakításra, ki fogja a híg szellemi löttyre kimondani, hogy az mákony, ki fog az átverés igazolására mondott hablatyra rámutatni, hogy az hazugság?
Folytatni kell a humanista-demokratikus nevelési alternatívák bemutatását is. A nevelés-oktatás világa is színes, és az egyenruha-hatalomszürke mellett ott vannak azok a nagyszerű kezdeményezések – történelmi gyökerűek és a modern világ megoldásai -, amelyek a különböző gyerekeknek a felnőttkori boldoguláshoz vezető különböző utakat mutatják.
Nem lehet feladni a nehézsorsú gyermekekért folytatott küzdelmet sem. Az egyre kontúrosabban formálódó oktatási – „köznevelési”, felsőoktatási – rendszer a társadalom perifériáján élő gyermekeknek nem biztosítja a társadalmi felemelkedés lehetőségét, még a szociális biztonsághoz szükséges tudást sem. Az látszik, hogy a hatalom lemond a gyermekek egy csoportjáról. Ez lelkiismeretes pedagógus, jóérzésű ember számára elfogadhatatlan. A hatalom tehetne ezekért a gyermekekért, de nem tesz. Sőt, bizonyos társadalmi csoportnak – a felső-középosztálynak – kedvezményezve a hátrányos helyzetűek hátrányait, azokat a viszonyokat, melyek kasztrendszerként rögzítik a társadalmi különbségeket, erősíti, konzerválja. A hatalom fura urai nem tudják – pedig tudhatnák -, hogy ezzel az igazságtalansággal nem csak a gyermekkorosztályok, a társadalom harmadát ítélik szellemi és fizikai nyomorúságra, hanem akaratukon kívül a kedvezményezett elitet is lehetetlen, az ő életminőségüket is veszélyeztető helyzetbe hozzák. A műveltségi, a jövedelmi, életszínvonalbeli olló kinyílása már középtávon is elviselhetetlenné teszi a mindennapokat mindenki számára. Ki mutassa be e rendszer igazságtalanságát, ki küzdjön lehetséges megoldások, jó gyakorlatok felmutatásával, ha nem a humanista-demokratikus nevelés elkötelezett hívei, képviselői?

Hogyan? Tovább! Az április 6-i választás eredménye alapján várható folytatás szerint a XXI. század második évtizedében az magyar oktatási rendszer végérvényesen szakít az Eötvös-i tradícióval. Az oktatás nem a gazdaság és társadalom, ezen belül, ennek részeként az emberek boldogulásának a fejlődését szolgálja, hanem a politika szolgálólányaként a diktatórikus hatalmat.
A görög drámák történelmi időket kiálló dramaturgiai törvényei alapján mondhatjuk, hogy a jó, az igazság, az ezt megszemélyesítő hős végül győzedelmeskedik. Nem csak úgy, valahogy megtörténik a rossz, a hamis, a csalót megszemélyesítő figura bukása. Emberek kellenek ehhez, akik küzdenek a „legnemesbekért”. 
Folytatni kell. Tovább.

(E szöveg első változatát 2014. április 6-án, az eredményeket hallgatva, még éjfél előtt vetettem papírra.)



[1] A választási csalás nem április 6-án történt. A választási törvény elfogadásával, a választási kampányban valósult meg a csalás. Ehhez képest maga a szavazás csak formalitás volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://plebejus-pedagogus.blog.hu/api/trackback/id/tr857326978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.