Orbán Viktor 2014-es választási programja egyetlen szóból állt: folytatjuk. Ezzel is nyert. Igaz, nem kétharmados volt a támogatottsága, még csak a választásra jogosultak fele sem támogatta, de még a szavazatukat leadott polgárok fele sem. Mégis kétharmadja van a parlamentben. Ebben áll a választási csalás lényege. De most nem erről akarok szólni.
A minap az egyik hetilapban megszólaltatták a Fidesz egyik háttérintézményének stratégiai igazgatóját. Ezt mondta.
„A jobboldali értelmiségiek közül sokan vannak abban a tévedésben, hogy a »polgári Magyarország« hívószót politikai realitásnak gondolják, pedig az természete szerint politikai termék volt. Ők még ma is azt gondolják, hogy az 1998 és 2002 közötti Magyarország valóban polgári Magyarország volt. Ez óriási tévedés.”
1. A „polgári Magyarország” egy reklám-szlogen. Olyan mint a „Süssön Váncza sütőporral!” (Ezt akkor jól kitaláltuk. Hehe.)
2. Mi, akik ezt a reklám-szlogent kitaláltuk, átvertünk mindenkit, még a jobboldali értelmiségieket is, azokat, akik e térfélen gondolkodnak. (Ugye, milyen jól kitaláltuk, hehe.)
3. 1998 és 2002 között az intézményesített lopás rendszerét igyekeztünk álcázni a „polgári Magyarország” szlogennel. Ez csak részben sikerült, 2002-ben buktunk. (Pedig milyen jól kitaláltuk, hehe.)
4. Olyan, hogy „polgári Magyarország” nincs, az továbbra is csak egy blöff. (Értitek már pajtikáink, hehe?)
Van ennek folytatása is, bár erről a stratégiai igazgató nem beszél.
Amikor kiderült, hogy a „polgári Magyarország” blöff-fel akár bukni is lehet, előhúztak a politikai panoptikumból egy egykor már bevált szöveget.
Keresztény-nemzeti Magyarország.
Igen, a két világháború közötti jobboldal-szélsőjobboldal eszmerendszerét leporolták, és elkezdték nyomni ezerrel. Mindenfelé, Orbán csaknem minden alkalommal szóba hozta „keresztény gyökereinket”, a brüsszeli kócerájpolitikusokkal szemben a „szabadságszerető erős nemzetet”. Vazallusai terjesztették ezt a mételyt mindenfelé. Megjelent ez az alaptörvényben, az állampolgárság kiterjesztésében, a kultúrharcban, az oktatásban, a demográfiai folyamatok alakításában, a szexuális kisebbségek elleni fellépésben, az emlékezetpolitikában, a külpolitikában, újabban a gaz bevándorlók elleni háborúban. Minden napra jut egy-egy kormányzati megszólalás, ahol vagy a keresztény szellemiség sajátos értelmezése(!), vagy a nemzettudatra való hivatkozás az érvrendszer magja. Ha e két érv nem ráncigálható elő, akkor jön az „édes Erdély, itt vagyunk” édes-bús hivatkozás. Erre aztán minden magyar ember szemébe könny szökik.
A félreértések elkerülése végett mondom: nincs bajom egyik vallással sem. Akinek kell, legyen. Kereszténység, buddhizmus, nekem mindegy. Ha valakit ez boldogít, vagy csak elviselhetővé teszi hétköznapjait, kövesse a tanításokat. Ez az ő magánügye.
Azzal sincs bajom, ha tiszteljük – tiszteljük! – történelmi múltunkat, ápoljuk nyelvünket, kultúránkat, hagyományainkat. Erre is szükség van. Mértékkel. Mert mi nem vagyunk jobbak – rosszabbak sem! – egyetlen más nemzetnél. Mondhatjuk, hogy a forgóajtón később megyünk be, és hamarabb jövünk ki. Ez jópofa, de ennyi, ettől még más nemzetek lányai-fiai nem kevesebbek nálunk.
Amiről itt szó van, az a politikai cinizmus. Orbánnak és a maffia-család tagjainak semmi nem számít, semmi sem szent. Vallás, világnézet, történelmi értékek, tisztességes meggyőződés, erkölcs, jog – ezek mind eszközök az emberek félrevezetésében, aminek végső célja a hatalom megszerzése, megtartása, a maffia-rendszer bedőlésének elkerülése.
S e rendszer működik.
A rezsicsökkentés dolgozó emberek érdekében vívott nemzeti szabadságharc az idegen multi-kapitalisták ellen, a kultúrharc a magyar kultúrnemzet küzdelme a kozmopolita liberalizmus értékmentessége ellen, segélyrendszer átalakítása, a közmunka bevezetése az adófizető magyar családok védelme a … dologtalan, élősködő romákkal szemben, Paks2 a nemzeti függetlenség jelképe, a hitoktatás, az erkölcstan bevezetése egy züllött, minden másságot elfogadó bal-lib világ elleni önvédelem, a Fidesz a nemzetére rárontó judeo-bolsevista baloldallal szembeni bástya – mindenhol megtaláljuk a keresztény-nemzeti ideológia elemeit.
Ebben az sem zavar senkit, hogy a kereszténység egy globális világ ideológiája volt annak idején, amit idegenek tűzzel-vassal terjesztettek a magyarság ősi hitvilágával szemben, s a Kárpát-medence a népeknek-nemzeteknek legalább annyira volt kohója hosszú évszázadokon át, mint a XIX. században az Amerikai Egyesült Államok. Mindkét jelenség visszavezethető István királyunk bölcsességéhez. Ő felismerte kora globalizációs ideológiájának jelentőségét – és a földművelő életmódra való áttérés fontosságát –, valamint a befogadó nemzetben rejlő erősséget. Még, ha sem a kereszténységet nem nevezte „globalizációs ideológiának”, sem más népek kárpát-medencei letelepítését szorgalmazva nem nevezet a magyarságot „befogadó nemzetnek”. Ez sem számít, ez is csak „emlékezetpolitikai” és kommunikációs probléma, s a megoldás kulcsa ott van a stratégiai igazgató kezében. Nem számít a politikai realitás, a terméket kell eladni. Pénz sem számít.
A hatalom mai urai a képünkbe röhögnek. Azt gondolják, a kétharmadra hivatkozva nekik mindent szabad.
Ez van. Ezt érdemeljük.
Tényleg ezt érdemeljük?
